Kína és a végtelen erőforrás

Kína és a végtelen erőforrás

Kína nemrég jelentette be, hogy a világon elsőként szeretnének 36 000 km magasba telepíteni naperőművet. Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy a fosszilis energiahordozókat az ismert környezeti hatásuk miatt jó lenne mihamarabb lecserélni, ha még azt szeretnénk, hogy az unokáink is képesek legyenek ezen a bolygón élni. Másodsorban viszont a kutatók régóta úgy gondolják, hogy a világűrben sokkal hatékonyabban lehet a napfényből áramot előállítani, mint itt a Földön.

A kínai állami Science and Technology Daily beszámolója szerint ők lesznek az elsők, akik a világűrbe építenek naperőművet, ami 36 ezer kilométeres magasságban kering majd a bolygó körül. Elképzelések szerint a napenergiát mikrohullámú frekvenciával sugároznák majd le a földi vevőhöz, ami aztán betáplálná a földi hálózatba. (A japánoknak még 2015-ben, míg a Kaliforniai Technológiai Intézet tudományos munkatársainak a tavalyi évben sikerült már áramot küldeni a Földre.)

A naperőművek összsúlya megközelíti az 1000 tonnát, így igen sok fellövésre lesz szükség, hogy a telepítés sikeres legyen. Emiatt azt fontolgatják, hogy a szerkezeteket csak a világűrben szerelik majd össze robotok és 3D-nyomtatók segítségével. A tervek szerint 2030-ig legalább 1 megawattos teljesítményű míg 2050-re 1 gigawattos teljesítményű erőmű kerülne a világűrben.

Egy dolog viszont még nem tisztázott, mégpedig, hogy a mikrohullámú sugárzás milyen hatással lesz a légkörre. Erre még keresik a válaszokat és folynak a kutatások.