Holland egyetemisták napelemes lakóautója

Holland napelemes lakóautó

Holland egyetemisták napelemes lakóautója

A fenntartható energiafelhasználás egyre nagyobb teret nyer a mindennapokban. A hagyományos villamosenergia előállítás mellett már olyan területeken is tetten érhető a technológiai fejlődés, mint az autóipar (napelemes lakóautó), szállítmányozás, sőt, még a lakókocsigyártás is.

A Stella Vita egy olyan napelemes lakóautó, ami töltés nélkül is képes a közlekedésre, ezen kívül még lakásként is alkalmazható. A Holland fejlesztőcsapat közlése szerint az autó egy napsütéses napon akár 730 km-t is meg tud tenni, a teteje megemelhető és napelemtáblákkal rendelkezik. Maga a Stella Vita súlyra 1,7 tonnás, a burkolat tekintetében pedig üvegszálas műanyag.
Miért szükséges, hogy az autó lakásként is működjön?

A kérdésre a válasz egy interjúból derült ki, amit a fejlesztőcsapat egyik tagjával készítettek. Az illető azt nyilatkozta, hogy mivel a gépjármű akkumulátorának a maximális feltöltése 2-3 teljes napot igényel, amit úgy kell elvégezni, hogy a 17,5 négyzetméteres napelem táblákat széthajtogatják, ezáltal a hosszabb utazás kizárólag akkor lehetséges, ha nagyobb szüneteket tartanak az utazók. Tehát az elektromos hajtású járművel a kempingezés nem önakaratból történik, hanem az egész koncepció szerves részét képezi. Viszont az egésznek óriási előnye, hogy egyáltalán nincs szennyezésnek kitéve a légkör.

Amellett pedig, hogy a napelemes lakóautó nem terheli hagyományos módon a környezetet, van még egy előnye ennek a lakóautónak: imádni fogják azok, akiknek fontos a szabadság érzése, hiszen szinte bárhol meg lehet vele állni hosszabb időre is, és miközben az akkumulátorok töltődnek, az utazók élvezhetik a környezetüket. Legyen szó városnéző túráról, vagy hegyi kirándulásról, garantált az élmény.

Az, hogy a jövőben a lakosság közlekedhet-e hasonló gépjárművekkel nagyban függ attól, hogy mennyibe kerülne szériagyártás esetén, de még a haladási sebessége is sokat számít.

Idén ősszel egy 3000 km-es útra indultak az elektromos hajtású napelemes lakóautóval, a csapat célja, hogy minél jobban népszerűsítsék annak az ötletét, hogy miért is jó a napelemes közlekedés. Az útjuk Spanyolországba vezetett, reménykedve abban, hogy ott minél több napsütéses őszi napot foghatnak ki.

A projekt sikeressége még elég erőteljesen kérdőjeles, de az biztos, hogy jelen ismereteink szerint a jövő ebbe az irányba halad. Minél több fenntartható energiaforrásra van szükség annak érdekében, hogy unokáink, dédunokáink számára is adott legyen egy élhető, egészséges környezet.