A 20 század talán legjelentősebb előrelépései a technológiákban voltak, az élet minden területén sikerült a korábbi eszközöknél hatékonyabbakat, a korábbi módszereknél jobbakat alkotni. Gondoljunk csak bele, hogy a táviratozástól eljutottunk az email küldésig (az első elektronikus levelet Ray Tomlinson küldte 1971-ben), a Morse kódtól eljutottunk a telefonhívásokig. És a...
A Nógrád megyei két település között található, 50 hektár-os földterületen 40 db, a Napból érkező energiákat hasznosító kiserőművet telepítettek a Heliosys Hungary befektetői csoport beruházásának keretében. A több mint 11.000 otthont kiszolgálni képes energetikai park a tervezettek szerint minimum 25 évig fogja szolgálni hazánk áramellátását. Az átadáson részt vesz...
Jayan Thomas neve nem biztos, hogy sok ember számára mond is valamit, pedig ő az a nanotechnológiára specializálódott tudós aki az UCF-en (University of Central Florida) vezeti azt a kutatást, amelynek célja, hogy olyan ruhaanyagot hozzanak létre, amely összegyűjti és tárolja is a napenergiát, miközben a viselője azt magán...
A Huawei Technologies kifejlesztett olyan napelemes invertert, ami intelligens hibavédelemmel ellátott és ezt a lakossági felhasználók számára is elérhetővé tette. Ezt az invertert gyors leállítási technológiával, illetve fejlett érzékelőkkel szerelték fel, így könnyen meg lehet előzni az ívzárlati hibákat és a napelemes rendszerekben keletkezett tűzeseteket. Hazánkban egyre elterjedtebb a...
Ezt a 8 kw névleges teljesítményű napelemes rendszert szintén tanyafejlesztési támogatás igénybevételével telepítettük. A vissza nem térítendő támogatás is 95%-os. A napelemes rendszer főbb elemei 26 db. 300 W-os Canadian Solar napelem, és egy Solaredge SE 8K inverter.
Ezt a napelem rendszert a 0% kamatozású MFB (Magyar Fejlesztési Bank) hitelprogram keretén belül szereltük fel. Optimalizálóval szerelt Solaredge rendszer, amit már 4 kW-ra fel is bővítettünk, mire ez a bejegyzés felkerül a honlapra. Kíváncsi mennyibe kerülnek a napelemes megoldások? Kattintson napelem árak menüpontunkra.
Ezt a 10 kW névleges teljesítményű napelemes rendszert tanyafejlesztési program keretén belül szereltük fel. A vissza nem térítendő támogatás összege a bekerülési költség 95%-a. A rendszer DC oldali teljesítménye csak kb. 8 kW, a későbbi esetleges bővítés miatt készült nagyobb teljesítményű inverterrel. A főbb elemek 26 db. 300 W-os...
A borult, felhős idő nagy kihívást jelent a napelemeknek, de úgy néz ki, hogy most már ez sem lesz akadály. Felröppent a hír, miszerint akár az UV fényből is lehetséges lesz kinyerni az energiát. Napjainkban a napelemek egyre olcsóbban elérhetőek, és a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően hatékonyabbak is. Viszont a...
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legutolsó elérhető adatai szerint a háztartási méretű kiserőművek (HMKE) hazai kapacitása 2019 végén valamivel több volt mint 460 MW. Ezek jelentős részét nem természetes személyek hanem vállalkozások telepítették. A magyarországi háztartások számára továbbra is kiváló befektetés egy napelemes rendszer telepítése. Az esetleges...
A világ minden táján találkozni érdekesnél érdekesebb napelemes megoldásokkal. A most bemutatásra kerülő napelemes gombák Szingapúrban találhatóak a Marina Bay mentén. A közel 250 hektáron elterülő parkban érdekes gombára emlékeztető képződmények merednek az ég felé melyek szerkezete a valódi fák ökológiai funkcióit próbálják utánozni. Mégpedig úgy, hogy a környezeti...


















