Toyota Prius – új szuperhatékony napelemmel szerelve

Toyota Prius – új szuperhatékony napelemmel szerelve

A Toyota új kísérleti szupercellával ellátott elektromos autója a Toyota Prius Plug-in Hybrid hatótávja kétszeresére nőtt. A Toyota ezen szériája már kapható az úgynevezett “solar csomaggal”. És, hogy mit is tud ez a jószág? A több min 1 millió forintba kerülő napcellás üvegtetővel szerelt változat (pontosan 1,1 millió forint) mintegy 5 kilométerrel növelte meg a tisztán elektromos meghajtásból elérhető távolságot, így érve el az 55 kilométert. Míg álló helyzetben a 180W-os fotovoltaikus cellák, addig menet közben a 12V-os akkumulátor tölti a rendszert.

A jövő pedig arról szól, hogy a japán Új Energia és Ipari Technológiai Fejlesztési Szervezet és a Sharp közösen, még ebben a hónapban megkezdi a vadonatúj, nagy hatásfokú panelekkel szerelt elektromos üzemű gépjárművei közúti tesztjét. Ebből a célból a Prius Plug-in Hybrid tetőlemezén, motorháztetején valamint számos más felületén új generációs szolárcellákat helyeztek el. A 0,03 milliméter vastagságú fólia szolárpanelek 34 százalékot meghaladó konverziós hatásfokkal dolgoznak. Ezzel a módszerrel a Toyotának sikerült mintegy 860W névleges energiatermelési teljesítményt elérnie. Ez hozzávetőlegesen 4,8-szorosa a jelenleg kereskedelmi forgalomban kapható napelemes töltőrendszerrel felszerelt Prius szolár teljesítményének.

Toyota Prius Solar
Fotó: Toyota

Az újításoknak köszönhetően a jelenlegi “solar csomaggal” kapható 55 kilométeres tisztán elektromos hajtással elérhető távolság 106,3 kilométeres hatótávra növelhető.