Szeghalom határában készül a napelempark

Szeghalom határában készül a napelempark

A város határában egy öthektáros területen terül majd el az új napelempark. Ennek alapkövét helyezték el idén augusztusban ünnepélyes keretek között.

A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke Kiss Ernő elmondása szerint a kormányzati szándék mögött hazánk biztonságos és stabil villamosenergia ellátásának megvalósítása áll, amelyet nap és atomenergia fele-fele arányban történő felhasználásával szándékoznak biztosítani. A tavalyi év folyamán több mint 700 MW kapacitású napelemes megoldást telepítettek Magyarország szerte és várhatóan az idei évben ennek a számnak a duplája várható.

Szeghalom polgármestere Macsári József örömét fejezte ki a beruházás kapcsán és örült, hogy a város egy korszerű technológiával gyarapodik. Hozzátette, hogy a település számára kiemelten fontos a környezetvédelem és a napelemek telepítése. Példaként megemlítette a Várhelyi tábort, és a nemrégiben felújított városházát, melynek tetejét mára szintén napelemtáblák borítanak.

A beruházást végző Eurotrade csoport tulajdonosa Szűcs Attila elmondta, hogy a 2,5 MW kapacitású napelempark összesen 750 millió forintból valósul meg, melyet a cégcsoport teljes egészében saját forrásból finanszíroz. Kiemelte, hogy a transzformátorok egy hazai gyárból érkeznek, és közel 10 ezer napelemet telepítenek a területre, melyek éves hozama 2842 MWh. A beruházás megtérülésének ideje várhatóan 10 év lesz. Hazánkban jelen pillanatban a cégcsoport már három napelemparkot is működtet és terveik között szerepel újabb parkok létesítése.

Várhatóan a szeghalmi erőmű már idén novemberben képes lesz az áramtermelésre és kapacitása kb. 1500 család biztonságos áramellátásáért fog felelni. Ha az ütemtervben nem csúszik hiba és időben megvalósul a park, akkor hazánkban ez lesz a leggyorsabban megépült napelempark.