Powerwall lítium-ion akku

Powerwall lítium-ion akku

Tesla még májusban jelentette be a Powerwall nevű, újratölthető, 7-10 kilowattórás lítium-ion akkumulátorát. amit hamarosan szállítani is képes lesz többféle színben. Induló ára 3000-3500 dollár, ami Magyar forintra átszámítva kevesebb mint egymillió forintba fog kerülni.

Technikai paraméterük terén elmondható, hogy könnyen elférnek majd a háztartásokban vagy akár a garázsban is (130 centiméter magasak, 86 centiméter szélesek és 18 centiméter mélyek lesznek). A hasznos hely spórolása érdekében akár a falon kívülre is felszerelhető lesz és tervezésnél figyelembe vették, hogy képes legyen együttműködni napelem-rendszerekkel.

A Tesla állítása szerint az aksikkal 25 százalékos megtakarítást érhetnek el az egyszerű fogyasztók. Használat segítségével már kisebb kapacitású napelemmel felszerelt otthonok is képesek lesznek önellátóak és függetlenek lenni. Magyarországi viszonylatban ez éves szinten 40e forint megtakarítást jelent (kb. 3500 kilowattóra évente).

A Tesla céljai között szerepel, hogy 2020-ra félmillió akkumulátor legyen üzemben, ennek érdekében több gyárat nyitnak és később a technológiát is nyílt forrásúvá teszik.