A szolár-tűzhely egy olyan berendezés, amely képes a napsugárzás segítségével felmelegíteni az ételt, vagy sterilizálni az ivóvizet. A fantasztikus ezekben az eszközökben, hogy előállításuk igen olcsó (típustól függően már 5 Euróból létrehozható), továbbá hogy nem kell semmi ahhoz, hogy működjenek és a meghibásodásuk is igen csekély, hiszen semmilyen olyan...
Tesla még májusban jelentette be a Powerwall nevű, újratölthető, 7-10 kilowattórás lítium-ion akkumulátorát. amit hamarosan szállítani is képes lesz többféle színben. Induló ára 3000-3500 dollár, ami Magyar forintra átszámítva kevesebb mint egymillió forintba fog kerülni. Technikai paraméterük terén elmondható, hogy könnyen elférnek majd a háztartásokban vagy akár a garázsban...
Manapság a katonai tábor energiaellátása napelemek fontos szerepet játszanak a honvédségek számára is. Ennek ékes bizonyítéka volt a napokban Magyarországon megrendezésre kerülő Capable Logistician logisztikai katonai gyakorlat, ahol több mint 30 ország közel 1800 katonája és 600 eszköze vett részt. A felszerelések között fellelhető volt olyan mobil napelemrendszer, mely...
Fukushimai katasztrófa után Japán úgy döntött, hogy bezárja valamennyi atomerőművét és egész gazdaságát átállítja a megújuló energiaforrásokból való ellátásra. Ez mintegy 43 darab atomerőművet érint. A megujuló energia segítségével nemcsak az atomerőműveket, hanem az elöregedett és környezetszennyezőbb olajtüzelésű erőműveket is szeretnék leváltani, végleg bezárni. 2011 óta a lekapcsolt atomerőművek...
Brazília energiaellátásában jelentős szerepet játszik a vízenergiára. Az ország áramellátásának közel 80%-át ezek az erőművek állítják elő. Az egyre növekvő szárazság viszont a vízi erőművek teljesítményét is visszavetik. Ezért a latin-amerikai ország egyre inkább a megújuló energiák használata felé fordul, melynek egyik legnagyobb nyertese a napenergia. A kormány egy...
Egyre olcsóbbak és hatékonyabbak lesznek a napelemek. Egyre több kormány ismeri fel, a napenergia hasznosításában rejlő lehetőségeket és támogatja ezen energia előállítási formákat. A Fraunhofer intézet által kifejlesztett fekete szilíciumos napelem képes kiküszöbölni azt a jelentős problémát, hogy a napelem csak akkor működik igazán jól, ha közvetlen, erős napsugárzás...
Miért tűnik úgy, hogy nincs is értelme megújuló energiaforrásokba pénzt fektetni? Mi célt szolgál a környezetvédelmi termékdíjból befolyó összeg? Ebben a cikkben részletesen foglalkoznak a témával, ajánljuk mindenki figyelmébe!
Ha valaki már körbenézett weboldalunkon, biztos észrevette „Tanusítványok” menüpontunk alatt található cégünket és termékeinket érintő minősítéseinket. Többféle minőségi tanúsítványok léteznek a piacon. A végfelhasználók számára ezek gyakran átláthatatlanok, nehezen meghatározhatók melyik szervezet is állította ki őket és milyen feltételek alapján. Az általunk forgalmazott napelemek (pl.: Kioto Solar napelemek), inverterek és...
Vállalatunk szorosan együttműködik egy kecskeméti hitelintézettel, így a hitelprogramban való részvételhez komoly támogatást, segítséget tudunk nyújtani. A GINOP-8.4.1/A-17 program keretében 2017-től lehet pályázni magánszemélyeknek és társasházaknak kamatmentes hitelre többek között napelemes beruházáshoz, épületenergetika felújításokhoz. A pályázható felújítások, beruházások az alábbiak lehetnek: Nyílászáró csere Légbevezetés, ami nyílászáró cseréhez kapcsolódik...
Valószínűleg mindenki előtt ismeretes, hogy a Parlament döntése értelmében a 2017. március 31 után engedélyeztetett 4 kW teljesítmény feletti napelemes rendszerekre egy újfajta adót kell fizetni. Ennek a neve elosztói teljesítménydíj (tehát hivatalosan nem is adó). Évente 12 részletben kell megfizetni, ennek a mértéke jelenleg (2017. augusztus 1.) Ft/kW, de semmi garancia sincs arra,








