Melyik a legjobb napelem rendszer?

Napelem árak

Melyik a legjobb napelem rendszer?

Ezt a kérdést már sokan, sokszor feltették nekünk. Ma, 2020 tavaszának elején nem szeretnénk egyetlen gyártó napelem modulja mellett sem egyértelmű állást foglalni. Szinte havonta jelennek meg újabb, innovatívabb megoldások, olyanok is, amik később nem kerülnek kereskedelmi forgalomba, és olyanok is, amik hamar alkalmazott megoldásokká válnak.

Pár évvel ezelőtt még a napelem keretének a színét sem lehetett megválasztani, ma már rendelkezésre állnak olyan technológiák, ami alapján toronyházak, tömbházak oldalát lehet befedni egyedi színű napelemekkel. Ugyanígy léteznek már áttetsző, úgynevezett üveg-üveg napelemek, vagy akár talajra telepített, akár autóval is járható modulok is.

Ezek mind hasznos dolgok lehetnek olyan környezetben, például műemlékeken, ahol hagyományos technológiával gyártott napelem az esztétika miatt nem szerelhető fel.

Ezeknek a napelemeknek egy hátrányuk van csak. Az áruk jóval drágább, mint a hagyományos moduloké, a teljesítményük viszont elmarad azoktól.

Smart napelem rendszer elemei

Létezik viszont egy már bejáratott technológia, az optimalizálóval szerelt Smart napeleme. Ezek már több éve gyártott, forgalmazott technológiák, tehát mára már igen komoly tapasztalatok állnak rendelkezésre róluk. Rengeteg előnyük van a hagyományos napelemekkel szemben, hátrányuk viszont szinte semmi. Az a szinte semmi a magyar Uniós projekteknél jelentkezik. Általában úgy szerepelnek a pályázati kiírásokban a napelem rendszer, hogy meg van adva, hogy maximum mennyibe kerülhet a rendszer ára, de kW-os teljesítményre vetítve. Ez azért becsapós egy kicsit, mert például egy hagyományos 5 kW-os rendszer éves hozama 5 650 kWh, viszont ugyanez a hozam egy 5 kW-os optimalizálóval szerelt rendszernél már 6 664 kWh évente. Tehát ha az szerepel a pályázati kiírásban hogy a pályázott rendszer ára maximum 400 000 Ft/kW lehet, akkor ugyanannyi támogatást kap az a rendszer, amelyik 5 650 kWh áramot termel, mint az amelyik 6 664-et.

Hozamszámítási példák a hagyományos és az új rendszerre vetítve

kW Hagyományos Optimalizálóval szerelt Smart napelem
2380 Hagyományos Új technológia
3580 Hagyományos Új technológia
5650 Hagyományos Új technológia

 

A hagyományos napelem rendszerekkel ellentétben itt a napelemek külön-külön kapnak egy feszültség optimalizálót, ezáltal az egymással sorba kötött napelemek (aminek a szakmai neve sztring) állandóan ugyanazt a fix feszültséget adják le. Tehát ha egymással sorba kötünk 10 optimalizált napelemet, akkor a sztring feszültsége mindig ugyanaz az érték marad. Például olyan esetben van komoly jelentősége ennek, ha az adott sztringen egy napelem árnyékba kerül, vagy esetleg tönkremegy, elpiszkolódik, akkor a hagyományos napelem rendszernél ez az egész sztring teljesítményét lerontja, a Smart rendszernél pedig az optimalizálók miatt a napelem sztring dolgozik tovább ugyanazon a feszültség szinten, mivel az optimalizálók kommunikálnak egymással, és ilyen esetben megemelik a többi napelem feszültség szintjét. Tehát a lényegét tekintve ugyanaz a teljesítmény, de az optimalizált napelem rendszernél nagyságrendekkel kevesebb a veszteség, mint a hagyományosnál.

Hagyományos rendszer veszteség
Hagyományos rendszer veszteség
Smart rendszer veszteség
Smart rendszer veszteség

Költségeket tekintve ez a következőképpen néz ki.

Amennyiben havi 8 000 Ft. villanyszámlát szeretne napelemes rendszerrel kiváltani, akkor ez

  • hagyományos 2 kW-os napelemes rendszer esetén 1 039 622 Ft
  • Smart napelemes rendszer esetén 1 100 836 Ft.

Amennyiben havi 12 000 Ft. villanyszámlát szeretne napelemes rendszerrel kiváltani, akkor ez

  • hagyományos 3 kW-os napelemes rendszer esetén 1 382 014 Ft
  • Smart napelemes rendszer esetén 1 380 363 Ft.

Amennyiben havi 19 000 Ft. villanyszámlát szeretne napelemes rendszerrel kiváltani, akkor ez

  • hagyományos 5 kW-os napelemes rendszer esetén 2 073 275 Ft
  • Smart napelemes rendszer esetén 2 078 482 Ft

Látható tehát, hogy a Smart rendszer ugyanannyiba kerül, mint a hagyományos, de jóval több előnnyel rendelkezik annál, igazi jövőbe mutató technológia.

A további előnyök között feltétlenül meg kell említeni, hogy amíg a hagyományos rendszereknél a monitorozás, internetes távfelügyelet maximum arra terjedhet ki, hogy mennyi az inverter pillanatnyi termelése, a sztringek pillanatnyi feszültsége, mik az inverter hibaüzenetei, addig a smart rendszereknél minden egyes napelem állapotáról online információ áll rendelkezésre.

Biztonsági szempontok szerint is jóval előre mutatóbb. Ismeretes, hogy áramszünet esetén az inverternek le kell kapcsolódnia a hálózatról. Ilyen esetben az optimalizálók is azonnal megszakítják az inverter és a napelemek közötti kapcsolatot, feszültség mentesítve ezzel az inverter és a napelemek közötti kábelszakaszt, ami egyébként a hagyományos rendszereknél feszültség alatt marad.

További előnyként el lehet mondani, hogy amennyiben az idő múlásával a napelemek teljesítménye csökken, addig a hagyományos rendszereknél mindig a leggyengébb napelem fogja meghatározni a rendszer teljesítményét, addig az optimalizáltnál ez a probléma nem áll fenn.

Az optimalizálóval szerelt modulok szerelésénél nem a hagyományos, bizonyos feszültségtartományon belül működő inverterre van szükség, hanem fix munkapontú inverterre. Ilyen inverter a SolarEdge, amelyik természetesen engedélyezett minden magyar áramszolgáltató hálózatán. A SolarEdge inverterek internetes távfelügyeletéhez nem kell külön internetkapcsolatot kiépíteni, ugyanis a gyártó egy olyan SIM kártyát ad hozzá, amelyik 12 évre biztosítja az internetkapcsolatot a központi szerverükkel.

Összegezve tehát, a legjobb napelemes rendszernek egyértelműen a SolarEdge inverterrel szerelt Smart napelemes rendszert tekintjük 2019-ben.

Példák árajánlatokra

Hagyományos rendszer Smart rendszer
2380kw-os hagyományos rendszer 2460kw-os Smart rendszer
3580kw-os hagyományos rendszer 3514kW-os Smart rendszer
5650kw-os hagyományos rendszer 5617kW-os Smart rendszer

*Nézzünk ezeknek a rendszereknek az alkalmazására egy gyakorlati példát

Vecsésen szereltünk fel egy rendszert 17 db. Canadian Solar 300 W-os napelemből, nem is optimális feltételek mellett. A 17 modulból 13 db. Dél-Nyugati, 4 db. pedig Dél-Keleti tájolású.

Azért ezt a rendszert választottuk, mert a Solaredge technológia ekkorra már kiforrottá vált, mivel a rendszer beüzemelési időpontja 2019. augusztus 18-a, ezért még nem áll elegendő termelési adat rendelkezésre, de egy havonta frissülő táblázatban folyamatosan közzétesszük a termelési adatokat, összehasonlítva a Solaregde szimulátor előre kalkulált hozamával, valamint egy hagyományos napelem rendszer előre kalkulált hozamával. Ez utóbbit már csak éves szinten, mivel itt a célunk nem egy hagyományos rendszer havi összehasonlítása egy Solaredge rendszerrel, hanem a Solaredge szimulátor pontosságának ellenőrzése.

Az eddigi adatokból, ami elsőre látszik, hogy a szimulátor viszonylag pontos.

Az eddig eltelt időszakban a várható hozam 4090 kWh, a megtermelt pedig 4274 kWh, úgy, hogy a naposabb hónapok alatt többet termelt a napelem rendszer, míg a sötétebb téli hónapok alatt kevesebbet, mit az elvárt.

Igazából 2020 áprilisa hozta eddig a legmeglepőbb eredményt. A táblázatból látszik, hogy a hozam számítás szerint a napelem rendszer 646 kWh hozamot ígért, de a tényleges hozam ennél jóval több lett, a valós termelés 38%-al lett több. De ez inkább az a bizonyos kivétel, ami a szabályt erősíti.

Persze hosszabb időszakból lehet pontosabb eredményeket kimutatni, de az eddigi adatok is biztatóak.

Hagyományos rendszer éves hozama Optimalizált rendszer éves hozama várható Termelt 2019 Termelt 2020
január 237,43 164,76
február 352,47 386,36
március 524,14 577,94
április 645,66 894,75
május 772,08 776,02
június 768,26 679,78
július 808,67 805,93
augusztus 749,46 801,88
szeptember 597,1 595,07 633,02
október 476,06 485,46 312,96
november 270,34 195,04 148,11
december 214,76 198,86 91,36
Összesen 5841 6416,43

Vegyünk egy friss rendszert, ezúttal Tiszakécskén. Itt annyi a különbség, hogy optimális déli tájolású felületen van a 20 db. napelem felszerelve. A napelem rendszer 2020. április 27-e óta üzemel, ezeket az adatokat is folyamatosan, havonta frissítjük. Itt az időjárás volt nagyon kedvezőtlen, a fél hónapban alig-alig sütött a nap, eső is viszonylag sok volt.
Érdekes, hogy Vecséssel összehasonlítva azt lehet látni, hogy a kb. 80 km-nyi távolság ellenére Vecsés sokkal jobban termelt, mint Tiszakécske. Nem szeretnénk egyelőre semmire sem következtetni, de ha ez a tendencia 2021 végén is fennáll, foglalkozni kell vele.
Egyelőre házon belül, valamint a Solaredge mérnökeivel ötletelünk, hogy ennek a jelenségnek mi lehetett az oka.

Hagyományos rendszer éves hozama Optimalizált rendszer éves hozama várható Termelt 2020
január 341
február 504
március 723
április 899
május 989 869
június 974 822
július 1012 939
augusztus 893 960
szeptember 783 758
október 634 422
november 386 167
december 340 121
Összesen 7367 8478

Tekintse meg az általunk forgalmazott panelek árait: napelem rendszer ár.