Woodland leszavazta a fotovillamos elemet

Woodland leszavazta a fotovillamos elemet

Az észak-karolinai Woodlandben közgyűlést tartottak a napelemek telepítéséről, amely leszavazásra került különféle indokokra hivatkozva. Többek között olyan érvek szóltak a napelemek ellen, hogy a napelemek minden energiát elszívnának a napból, ami ártana a helyi vállalkozásoknak. De meglepő kijelentés volt az is, hogy a napelemek akadályoznák a környék növényeit a fotoszintetizálásban. Sőt olyan vélemények is elhangzottak, hogy a növények, melyek napelemek mellett voltak elszáradtak. A közgyűlésen felszólalok között olyanok is akadtak, akik az egészségre gyakorolt negatív hatást boncolgatták és arra hivatkoztak, hogy egyelőre senki nem tudja megmondani, nem okoz-e rákot a napenergia.

A Strata cég képviselője is felszólalt a gyűlésen, és megpróbálta elmagyarázni a napelemes áramtermelés eszközének működését és a termelés folyamatát és kiemelte, hogy szó sincs ilyen negatív hatásokról, mert a napelem nem vonzza oda a napfényt. Mindezek ellenére sem sikerült a várost meggyőzni.