Napelem pályázat 2021-2022

Napelemes támogatás

Napelem pályázat 2021-2022

Napelem pályázat Frissítés!

Tisztelt Címzettek!

Ezt a levelet azért írom, mert Önök szerződött partnereink, és az RRF-2021-6.2.1 (100% támogatású) napelemes pályázaton belül vagy támogató döntéssel, vagy támogató okirattal rendelkeznek, vagy várható, hogy ezek valamelyikét hamarosan megkapják.
Jelenleg nagyon sok félinformáció kering az interneten, főleg a Facebookon ezzel a pályázattal kapcsolatban, ezt szeretném mindenki számára világossá tenni, illetve vázolni, hogy mi ennek a pályázatnak a helyzete.
Ehhez, amit tudni kell, hogy a pályázat kezelése egy online portálon keresztül zajlik, és csakis ott. Tehát csak ezen a portálon keresztül lehet pályázatot benyújtani, valamint az azzal kapcsolatos összes teendőt ezen a portálon keresztül lehet és kell elvégezni.
Ez a portál már 2021 ősze óta él, de az informatikai fejlesztése még nem fejeződött be. Pontosan az a része nincs kész, ahol a nyert pályázatok kivitelezését és a projekt zárását lehet elvégezni. Tehát hiába van kész egy projekt, hiába termel, az elszámolást nem lehet benyújtani, számlát nem lehet róla kiállítani. A legutolsó információnk erről az, hogy szeptember 2-án a portált működtető szervezet telefonon azt ígérte, hogy néhány napon belül készen lesznek az informatikai fejlesztéssel, de három hét eltelt azóta, és még mindig nem történt semmi.
Tehát hiába fejeznénk be egy nyertes pályázat kivitelezését, nem lehet a projektet zárni, és számlát sem lehet benyújtani róla, amit a pályázati kiírás szerint az Államkincstár a kivitelezőnek 30 napon belül fizetne ki.
A fentiek miatt addig, ameddig ez a helyzet nem rendeződik, nem folytatjuk a pályázatok kivitelezését. Természetesen, amelyik már készen van, azt ez nem érinti. Figyelembe véve, hogy rengeteg magánerős megrendelésünk is van, nem sok esélyt látok rá, hogy a nyertes pályázatokat az idén meg tudjuk valósítani.
Sok hír kering arról, hogy a pályázat megjelenése óta eltelt csaknem egy év alatt a költségek megemelkedtek, és szinte az összes kivitelező önerős kiegészítéshez köti a pályázat megvalósítását. Nálunk ez egyelőre nem így van, nehezen, de most még tudtuk a szerződött árat tartani, ahogy ezt a már felszerelt rendszereknél meg is tettük. Azonban nem tudunk rá garanciát vállalni, hogy mire a pályázatok tömegesen kivitelezhetőek lesznek, így fog maradni, illetve szinte bizonyosak vagyunk benne, hogy nem fogjuk tudni a pályázati árakat jövőre tartani. Sajnos összeget nem tudok mondani, de kb. néhány százezer forintos tételről van szó.
Sajnáljuk, de nem mi voltunk azok, akik nem teljesítették azt, amit ígértek, a pályázat megjelenésekor azt állították, hogy 2022 tavaszán kezdődhetnek a megvalósítások.

Figyelem! Ez az írás folyamatosan frissül, amint lényeget érintő, új információkat kapunk.

Lakossági napelemes pályázat indult 2021 decemberében 100%-os állami támogatással.

Itt összeszedtük kivonatosan a fontosabb részleteket, aki jobban bele szeretne mélyedni, az a https://napelem.palyazat.gov.hu/ oldalról letöltheti a pályázati kiírást. Fontos, hogy jelenleg nem lehet pályázatot beadni, mivel a pályázat első ütemének beadási határideje lejárt. Viszont 2022 szeptember 12-től ismét adhatóak be pályázatok.

Ha a szeptemberi beadáskor pályázni szeretne, javaslom, hogy keressen bennünket minél hamarabb.

A pályázat a jelenlegi tervek szerint 4 ütemben 2024-ig nyitva lesz, és bőségesen lesz pályázati forrás, összesen több, mint 200 milliárd Ft értékben. (Ez magyarul kb. úgy írható le, hogy jut mindenkinek, nincs szükség kapkodásra, sorban állásra.)

Kik és mikor vehetik igénybe a lakossági napelem pályázatot?

  • A pályázat kizárólag lakossági ügyfelek részére elérhető, a pályázó Magyarországon adóazonosítóval rendelkező nagykorú magánszemély lehet.
  • Kitétel, hogy a jövedelmi viszonyok szerint csak az a pályázat támogatható, ahol a múlt évi SZJA bevallás szerinti egy főre eső jövedelem nem haladja meg a 4 850 000 Ft-ot. Itt az ingatlan tulajdonosai számítanak csak. (Pl. ha egy tulajdonos van az ingatlanban, akkor csak az ő jövedelme számít, de ha kettő, akkor kettőjük jövedelmének az átlaga). Megjegyzendő itt, hogy a pályázat szempontjából a nyugdíj is jövedelemnek számít.
  • Viszont fontos megjegyezni, hogy a pályázónak nem kell az ingatlanban lakcímmel rendelkeznie.
  • Az érintett ingatlannak rendelkeznie kell használatbavételi engedéllyel.
  • Az érintett ingatlannak per -és végrehajtás mentesnek kell lennie.
  • Az ingatlan lehet családi ház vagy társasház is, de társasház maximum 6 lakásig.
  • Társasháznál szükséges az összes tulajdonos 51%-ának hozzájárulása a beruházáshoz. (Ez a tulajdoni hányadok szerint kell, hogy meglegyen, nem a tulajdonosok száma szerint)
  • Fontos kitétel, hogy ha az érintett pályázó a múlt 10 évben ebben a körben részesült támogatásban, az kizáró ok. (Pl. ha valaki 10 éven belül létesített napelemes rendszert pályázati támogatásból, az nem pályázhat)

A következő rész a napelem pályázat lényegi részével foglalkozik:

    • Csak olyan beruházás támogatható, amelyiket regisztrált kivitelező készít el. (A kivitelezők listája a pályázati honlapon elérhető. Ez azért van, hogy csak szakmailag kompetens kivitelezők által telepített rendszerek legyenek támogathatók. Tehát az a vállalkozás, aki regisztrált kivitelező, megfelel bizonyos szakmai előfeltételeknek.
    • Két alpont szerint lehet pályázni, csak saját fogyasztás megtermelésére napelemes rendszerre, vagy napelemes rendszerre és egyéb energetikai célú beruházásra (ami lehet nyílászáró csere, hőszivattyús rendszer, infrafűtés és használati meleg víz előállítás) Hőszigetelésre a jelenlegi terv szerint nem lehet pályázni
    • Bővebben kibontva:
      • Csak napelemes pályázat esetén a múlt éves fogyasztás a mérvadó, azt kell igazolni. A napelemes beruházás maximum 485 645 Ft. lehet kWp-re vetítve. (A kWp a napelemek összegzett teljesítménye.
      • Napelem kombinálható fűtés korszerűsítéssel, de csak a következő szempontok alapján:
      • Ha a házban nincs központi fűtés, akkor csak elektromos fűtőpaneleket lehet telepíteni max. 565 323 Ft. értékben
      • Ha van központi fűtés, akkor csak hőszivattyút lehet beépíteni 9 kW teljesítmény alatt 1 941 107 Ft, vagy 9 kW teljesítményűt 2 667 000 Ft. értékben.
      • Műanyag nyílászáró cserére is van lehetőség, de csak napelemes rendszerrel kombinálva, ebben az esetben a nyílászárók ára maximum 82 600 Ft lehet négyzetméterenként.
      • A napelemes rendszer mérete a múlt éves igazolt fogyasztás alapján állapítható meg, de maximum 5 kW lehet. A jövőbeni fogyasztás növekedés tisztán napelemes beruházásnál nem vehető figyelembe.
      • A kombinált pályázatnál már figyelembe lehet venni a fogyasztás várható növekedését, de a napelemes rendszer itt is csak maximum 5 kW lehet.
      • Fontos kitétel, hogy a beépített inverter teljesítményétől a napelemek összegzett teljesítménye legfeljebb 20%-al térhet el.
      • A napelemes rendszer telepítésénél a támogatás 100%, a fontosabb számok így alakulnak
      • 1 kW napelemes rendszer legfeljebb 485 645 Ft-ba kerülhet, ennél magasabb nem támogatott
      • ha nincs az érintett ingatlanban három fázisú csatlakozás, akkor az annak kiépítésére elszámolható összeg 57 600 Ft lehet
      • ha a villanyórát, mérőhelyet szabványosítani kell, az arra elszámolható összeg legfeljebb 172 800 Ft lehet
      • A napelemes rendszer legmagasabb elszámolható költsége 2 869 108 Ft lehet
      • Ami nagyon fontos még, hogy a támogatás szállítói finanszírozású. Ez annyi jelent, hogy a pályázónak nem kell kifizetni semmit, a beruházás ellenértékét a kivitelező közvetlenül a közreműködő szervezettől kapja meg.

Természetesen a Bács Zöldenergia Kft. is szerepel a napelem pályázat kivitelezői lista regisztrált kivitelezői listán. Ha kíváncsi az általunk telepített napelemes rendszerekre kattintson a napelem árak menüpontra.